2008-ban végeztem a Színművészeti Egyetemen. Ezt követően hat évig a Miskolci Nemzeti Színház színésze voltam. Nagy hálával tartozom az életnek, hiszen szebbnél szebb feladatokkal ajándékozott meg az itt eltöltött idő. 2014. óta szabadúszó lettem, és Zsámbékot választottam lakhelyül.

Színészi tanulmányaim során véletlenszerűen rám talált a bábozás – bár én magam nem hiszek a véletlenekben – és ez a találkozás olyan intenzíven érintett, hogy a mai napig szívügyem maradt. Úgy éreztem, ha a sors úgy hozta, hogy megtanulhattam ezt a mesterséget, akkor élnem is kell ezzel a tudással.

Rég dédelgetett álomként 2009-ben bemutathattam A halhatatlanság országa című első önálló vásári bábjátékomat. Népmesei forrásokból dolgoztam. Megpróbáltam a mesemondást, bábozást és népi éneklést ötvöző előadásommal a „gyökereket és szárnyakat” egyszerre keresni: Egy újszerű, felhőtlenül humoros játékot létrehozni, vigyázva azonban a mesében rejlő ősi tudás sértetlenségére.

A bábjáték fogadtatása – gyermekek, s felnőttek részéről egyaránt – minden várakozásomat felülmúlta. 2010-ben, Kecskeméten, a Bábszínházak X. Találkozóján a szakmai zsűri díjjal jutalmazta. Szép megerősítése volt ennek a választott útnak, amire épphogy csak ráléptem.

A folytatás jegyében született meg Fabók Mancsi Bábszínháza, Ez az egy személyes vándorszínház igazán 2013- ban teljesedett ki, mikor is megismerhettem férjemet, s közös munkába foghattunk. Keresztes Nagy Árpád élő népzenei kíséretének, s az előadások születése körüli alkotó- társi munkájának köszönhetően találta meg színházunk, igazi hangját.